Az ismeretlen

Mikor volt ez osztályrészem … talán sohasem
Soha nem éreztem én ezt teljes egészben.
Talán nem érdemlem? … Az is lehet.
Akkor viszont kérem a koporsószeget.

Régen kaptam belőle, akkor jó volt,
Tudatlanság, éretlenség mindent beburkolt.
Akkor még éreztem ilyet, amit más minden nap,
És azt kaptam, amit más még most is kap.

De nem volt hibátlan ám az régen sem,
Amikor kaptam az ívet dühösen, mérgesen.
Volt is rá ok, meg nem is … nem is érdekel már.
Azóta más a helyzet és azóta mélyebb a sár.

Kinyílt a szemem, felnőttem végre,
Gyerekkoromnak lassan immár vége.
De ők ezt nem látják, mind vak lett,
Csak nem tudom, hogy véletlen vagy direkt …

Nem lehet elfogadni? nem az vagyok, aki voltam!
Négy év alatt igenis hogy megváltoztam!
Görcsös, ragaszkodó, konzervatív, pesszimista.
Ezek vagytok ti itt idehaza.

Nekem ez nem élet, amit ti adnátok,
Ez szenvedés, ha nem látnátok …
Hol élet az ahol nincs mámor?
Szesztől, drogtól vagy pinától?

Nem fogadtam el, amit mondtatok,
Ezért van az, hogy utáltok.
Nem lehet talán saját véleményem?
Felnőttként nem lehet saját életem?

Alappillér ide meg oda,
Nagyívben le vagytok ti szarva.
Nem kapok tőletek mást, csak szart,
Szenvedést és lassan idegzavart.

Másik pillér … olyan sem volt soha,
Nem volt olyan, kit annak hívhattam volna.
Volt, akihez közel kerültem egészen,
De ő is leszart, ha jött más haverja éppen.

Soha nem tartoztam sehova így,
Mindenki mindenhonnan kiközösít.
Nincs olyan sok közös dolog,
amiről beszélni valakivel többet tudok.

Harmadik pillér … nekem az nem jár,
ilyen fejjel csoda, ha valaki velem szóba áll.
Minden, ami vagyok egy előnytelen fos,
Minden jelöltnek visszataszító külsejű vagyok.

Jönnek a közeliek azzal h „Okos vagy te”,
Hát ezt feldughatom a seggembe.
Lehet nekem 100 meg 100 papírom róla,
Az én boldogságom mégsem erről szólna.

”Jó a dumád” mondja a másik.
De manapság már ez nem számít!
Nem duma kell nekik már régen,
Az kell, hogy valaki jól beintézzen.

Ezt nem látják meg bennem,
Mert ronda, rusnya vagyok, igen.
És ez azt jelenti, hogy nem is vagyok érző lény,
Nem is kell az, hogy ezt a gnómot szeressék?

Ez hiányzik nekem igen,
Szeretetért vérzik a szívem.
Több éve senkitől szívből jövőt nem kapok,
Pedig én mennyi mindenkinek adok.

Meghallgatom, ha van valami nagy gáz,
Beszélek vele, ha otthon megy a családi viszály,
Ha szegénynek összetörték a szívét,
Vagy ha épp megtalálta kedvesét.

És mit kapok vissza? Egy nagy turhás köpést.
Ide a fejemre, pont a szemem közé.
Tudom, hogy nem adok-kapok játék ez, nem tudom, mit várok,
De ettől a kurva élettől már lassan tényleg hányok.

Sehol senkim tehát, ez itt a bökkenő,
Nem sokat láttam eddig boldogságból, szeretetből.
A megoldást még nem tudom, mi lehet,
Van egy tippem, de olyat meg nem merek.

Na mindegy, megy az élet tovább szépen.
Én meg kapom a további pofonokat Éljen!
Szeretünk élni, jó az élet, királyság …
Másnak lehet az, aki tudja mi a boldogság.

2011. 04. 16 15:08

Itt vagyunk, magunk ...

Az Öreg szívében itt vagyunk, magunk,
Kiutált emberek vagyunk,
Ezeréves nép, társak nélkül.
Dallamunk, ha felzendül,
Szúrós tekintetek kísérik mindenhol:
Holott népünk szeretetért harcol.

Alapítónk idején még vezérek voltunk,
népek sokasága leste a szavunk,
Az Öreg tőlünk borult lángba
Hírünk eljutott minden országba,
Mindenütt Tőlünk féltek,
Isten haragjának tartottak minket.

Később azonban másé volt Koronánk,
Más bitorolta trónunk, nagy hazánk,
Más szavát kellett kövessük,
És barátainkat kellett megkövezzük,
Gyávákká, alattvalókká lettünk
Ebben leltük később vesztünk.

A „Nagy” palotában a „Nagyok”
Demagóg dumától lettek vakok,
Világtűz után elejtett vad lettünk
A világtűz pedig nem kellett nekünk!
Minden tollvonással kegyelemdöfést adtak,
ennek az elvérzett és magányos vadnak.

Azóta, a „Nagy” óta mások vérszemet kaptak
hogy e vad húsából falatozhassanak,
védekezni ő nem bírt, mindenki kimart belőle.
Világtűz végén ezt már láthatta előre
Tenni mégsem tudott semmit, láncon volt tartva
Arra volt jó, hogy darálni menjen harcba.

A vad tetemén egy később nőtt egy fa
Ez a vékony törékeny fa áll ott is ma
Melynek minden gyümölcse rohadt minden évben,
Hiszen e gyümölcs nem földben érett hanem vérben
Az olyan pedig nem lehet szép és fényes,
Melynek anyaföldje is mások miatt vétkes.

Ezen gyümölcsön más nép tetve és férge is rág
Más népek együtt ölik és pusztítják
Tépi őt jeges szél és porlasztó hő
árvíz, kőomlás, jégeső,
kutya, macska, vaddisznó piszkít tövére
Nem a többi fáéra, csak és csak az övére.

Szegény és törékeny gyümölcsfa csak egy dolgot nem ért
Egyszerűen annyit, hogy miért? Miért, miért?
Miért ő kapja ezt a sok csapást, és átkot?
Miért, mikor ő már mindent kiállott?
Miért nem juthat a szenvedésből másnak?
Miért nem bűnhődik ki él-hal a seggnyalásnak?

A szomszédos fák körbezárják őt,
és szívják ki földjéből az életerőt.
Mocskos kis konspiráció ez,
de ellene ő semmit nem tehet,
hisz mint az ujjam oly egyedül van,
És gyümölcse rohadtan fekszik már nyár előtt az avarban.

Vannak ugyan messze északon testvér fáink,
de ők sem érthetik problémáink.
Lehet hasonló leveleink erezése vagy gyökereink futása
Mégis mi, csak mi vagyunk ítélve bukásra!
Testvér fáink ezen változtatni nem tudnak
vagy ők is velünk együtt buknak.

A favágók elindultak északról, keletről és délről
hogy kivágják ezt a fát, de gyökerétől
problémának látnak minket
és még a nyugat is segítségükre siet.
Ezt más nem tudja kivédeni csak mi
Csak ez a fa tud a romlott földből is életet meríteni!

Ahhoz viszont az kell, hogy minden erejét összeszedje
Leveleit, rügyeit és ágait utasítsa rendre.
Nem szabad azt, hogy a szomszéd fáknak nekimegyünk
Okosan kezdjük el, szavakkal, legyen NEKÜNK eszünk!
Lehet hogy veszünk de lehet hogy nem,
és lehet hogy a legszebb csillag a magyaré lehet majd az égen.

2011. 04.16 13:37, szombat